Anesztézia

Anesztézia: altatás

Az anesztézia görög eredetű szó, érzéstelenséget, érzésnélküliséget jelent.

Több fajtája van, például az általános érzéstelenítés (altatás), és a helyi érzéstelenítés.

Az altatást az érzéstelenség mellett öntudatlanság, csökkent vagy hiányzó fájdalomérzés, az emlékezés hiánya, izomelernyedés és egyes reflexek hiánya is jellemzi. Altatásban végezhetők sebészi beavatkozások, műtétek, bizonyos vizsgálatok, amelyek a diagnózis felállítását szolgálják.

Miért van szükség anesztéziára?

A felnőttek szemfenék-vizsgálata altatás nélkül történik, kisgyermekeknél viszont szükség van az altatásra, hogy ne mozogjanak, sírjanak, és az orvos a szemfenék alapos vizsgálatára koncentrálhasson. A beavatkozás fajtájától függ, hogy milyen hosszú ideig tart az altatás: rövid vizsgálatok, pl. retinoblasztómás gyerekek szemfenék-vizsgálata során rövidebb ideig tart az altatás, és ez az alvás nem olyan mély, mint műtétek során. Éppen ezért az altatásnak ezt a típusát bódításnak is hívják. Ez előnyös, mert gyorsabb ébredés követi a vizsgálatot.

Hogyan zajlik az altatás?

Kisgyermekek altatására inhalációs altatószereket alkalmaznak, ezeket maszkon vagy tubuson keresztül juttatják be a szervezetbe.

A tubus egy műanyagból készült, hajlékony cső, amelyet a szájon vagy az orron keresztül vezetnek le a hangrésen, gégén át a légcsőbe (ez a folyamat az intubáció). A tubus biztosítja az átjárható légutakat, és így a biztonságos altatást.

A tubus kivételét hívják extubációnak. A kisgyermekek altatására használt szereknek alig van mellékhatása, néha hányást okozhatnak az ébredést követően. Az altatás előkészítése során szükség lehet branül szúrására, mert egyes gyógyszereket, például izomlazítókat az altatás során vénába kell beadni.

A retinoblasztómás gyerekek a csecsemőkori sűrű kontrolok szükségessége miatt rengeteg altatáson esnek át.  E számos altatás hosszútávú pszichés hatásairól eddig nem tudtunk semmi tudományos eredményt felkutatni, azt azonban biztosan kimondhatjuk: ez az alvás nem természetes álom.

Amin tudatosan átesik gyermekünk, az sem kellemes számára: kezdődik az étlen-szomjan várakozással (az orvosok mindig pontosan megmondják, ennek szükséges időtartamát), általában hat óra étel-, és négy  óra ivás nélkül. Idegen környezetben elveszik szüleitől, valami büdöset lélegeztetnek be vele, majd fölébresztik (ez hozzátartozik a folyamathoz).

Az ébredés

Ébredéskor sok gyerek émelyeg, esetleg hány; máskor a szülő azt tapasztalja, hogy amúgy nyugodt, kiegyensúlyozott gyermeke altatás utáni ébredéskor agresszív, hosszú ideig szinte semmivel sem megnyugtatható, sír, kiabál, verekszik.

Nem ismert semmi módszer, amivel ezek a „következmények” elkerülhetőek vagy csökkenthetőek lehetnének. Személyes tapasztalatom szerint, ha fáradtan kerül valamiért a műtőbe (nem aludta ki magát, vagy a vizsgálat miatt felborult a biológiai ritmusa), gyakoribb az agresszió. A hányingert okozhatja nátha, vagy egyéb gyulladások miatt gyomorban, torokban felgyülemlett váladék is.

Fontos, akármilyen állapotot is tapasztalunk, legyünk türelmesek, próbáljuk megnyugtatni; bár úgy tűnik, se hall, se lát, később emlékszik, mi történt vele, mit mondtunk.

Minél idősebb gyermekünk, annál nehezebb: legtöbben magától az altatástól „félnek” legjobban. Sokat számít a személy(zet), aki végzi a műveletet. Segíthet, ha előtte megismerkedik az orvossal, vagy például, ha az orvos megengedi, hogy saját magának tartsa a maszkot. Az intubálás után előfordul, hogy kicsit érzékenyebb gyermekünk torka, esetleg fájlalja. Altatás utáni éjszaka hozhat nyugtalanabb alvást, másoknál több alvást igényel a szervezet, mint átlagos napokon.