Üdvözlet

Felhasználónév:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

[ ]
×
júl 06
Írta Admin | 06 júl : 10:39 | Hozzászólás: 0

2013. július 6-án szombaton délelőtt ellátogattunk a Természettudományi Múzeumba, ahol egy kedves múzeumpedagógus, Eszter fogadott minket. Ő kalauzolt minket a Természetbúvár teremben, ahol sok mindent megtudhattunk olyan állatokról, amelyekről eddig nem is hallottunk.A foglalkozáson a kezünkbe adott többféle csontot, elmagyarázta, melyikről mit kell tudni, miben különböznek egymástól. A gyerekek és mi felnőttek is, egyaránt érdeklődve hallgattuk a sok új információt. Ezután szabadon néztünk szét a számtalan kiállított tárgy között. Megfoghattunk medvét, kacsacsőrű emlőst, nagy kagylókat, csigákat; igazán érdekes élmény volt. A bemutató után a gyerekek önkéntesünk és szüleik segítségével további felfedezőutat tettek a múzeum területén, a többiek pedig nekiláttak az egyesület hivatalos ügyei megvitatásának. Közgyűlésünkön elfogadtuk az új alapszabály-tervezetet, megválasztottuk az új elnökséget és a felügyelőbizottságot.Ez alkalommal sem maradhatott el a kötelező sütizés, ami minden találkozásunkhoz hozzátartozik!:-)Úgy gondoljuk, hogy azoknak, akik eljöttek, egy kellemes szombat délelőtti programban volt részük. Akik most nem tudtak jelen lenni, azokat arra biztatjuk, hogy legközelebb csatlakozzanak hozzánk! Ez úton is köszönjük a Plato vállalkozói csoportnak és azon magánszemélyeknek a felajánlását, akik támogatták rendezvényünket! A rendezvényről összeállított képes beszámoló megtekinthető ITT!



Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz